Koncertek Kapcsolat Hírlevél

Langer Zoltán

Langer Zoltán vagyok. 1984-ben, Bartányi Katalin kurzusán kezdtem nagybőgőn tanulni, majd 1985-87-ig elvégeztem a Hangszerkészítő iskolát, vonós szakon. Hangszerészként két évtizede gondozom több zeneiskola hangszereit és több élvonalbeli zenész játszik általam készített új hangszeren.

1987-ben alapító tagja voltam a népzenei Tükrös együttesnek, akivel 1989-ben hivatásos működési engedélyt szereztem. Az 1991-ben alakult Cifra zenekar tagja voltam négy évig, ahol együtt játszhattam a kiváló Szabó Viktor prímással és Csurkulya József cimbalmossal. 1992 és 95 között a Budapest Táncegyüttes zenekarának voltam tagja, Zsuráfszky Zoltán koreográfus, művészeti vezető és Kelemen László zenei vezető szakmai irányítása alatt. Hét éve muzsikálok a Borvirág zenekarban, akikkel gyermek táncházi keretek közt, ritmus-, és mozgáskoordinációs, diszlexia -megelőző fejlesztést tartunk óvodákban, iskolákban és művelődési házakban. 2002-óta tagja vagyok a Sabbathsong klezmer zenekarnak, aki küldetésének tekinti a rasszizmus és antiszemitizmus elleni fellépést. E küldetést valósítja meg „A Láthatatlan Kéz” produkció is, melyhez 2006-ban csatlakoztam, mint nagybőgős.

[ Vissza az előző oldalra ]

500-as CLUB. KÉRJÜK TÁMOGASSA HAVI 500 FORINTTAL EGYESÜLETÜNK MUNKÁJÁT! BANKSZÁMLASZÁMUNK: 10918001-00000049-08590009 KÖSZÖNJÜK! 500-as CLUB. KÉRJÜK TÁMOGASSA ADÓJÁNAK 1%-ával EGYESÜLETÜNK MUNKÁJÁT! Adószámunk: 18196391-1-42
Honlapkészítés: