Koncertek Kapcsolat Hírlevél

Masa Tamás

Masa Tamás vagyok, alapfokú zenei tanulmányaimat furulyán, zongorán majd csellón kezdtem, aztán 4 évig trombitálni tanultam. 1998-ban, Raj Tamás főrabbi úr biztatására alapítottam meg, a Sabbathsong Klezmer Band -et 9 fővel. Megalakulásunktól fogva veszünk részt antiszemitizmus és rasszizmus elleni fesztiválokon, rendezvényeken. 2003-ban írtam, Yoshke címmel, egy jiddis színházak hangulatát idéző zenés darabot, melyet éveken át nagy sikerrel játszottunk. 2004-ben csatlakozott az együtteshez Rostás Csaba és Mónika, akikkel a roma és a klezmer zenét ötvözve, újabb színfolttal bővült a repertoár. 2005-ben, Szakcsi Lakatos Bélával készítettük el új dupla DVD-nket, a hetedik év kapcsán, mely kiadvány az együttes addigi munkáját foglalja össze. 2006-ban, Pintér Burus Sándor rendezővel és szerzőtársammal, a Zsidó Nyári Fesztivál keretében mutattuk be, „A Láthatatlan Kéz” című musicalt, és ezzel megalakult a Tiszta Művészetért Társulat (CleanArt) is, melynek művészeti vezetője és elnöke lettem. A Társulatot színészek, zenészek, énekesek, táncosok és lelkes amatőrök alkotják.

[ Vissza az előző oldalra ]

500-as CLUB. KÉRJÜK TÁMOGASSA HAVI 500 FORINTTAL EGYESÜLETÜNK MUNKÁJÁT! BANKSZÁMLASZÁMUNK: 10918001-00000049-08590009 KÖSZÖNJÜK! 500-as CLUB. KÉRJÜK TÁMOGASSA ADÓJÁNAK 1%-ával EGYESÜLETÜNK MUNKÁJÁT! Adószámunk: 18196391-1-42
Honlapkészítés: